A golyók felrakása: A golyók felrakásához a háromszöget kell használni. Az első golyót a tőpontra kell tenni, és a többi golyót az asztal hossztengelyével párhuzamosan, középre kell felrakni úgy, hogy minden golyó érintse a mellette álló golyókat.
A kezdés eldöntése: A kezdés elnyeréséért a két játékos tempólökést hajt végre. A két játékos a golyót a homlokvonal mögé helyezi, az asztal bal és jobb oldalán. Ezután a tőfalra lökik a golyót egyszerre, úgy, hogy azok a homlokfalhoz minél közelebb guruljanak vissza. Amelyik játékos közelebb gurítja a golyót a homlokfalhoz, ezzel elnyeri a kezdőlökés jogát, amelyet átadhat a másik játékosnak. Hibák kezdőlökéskor: a golyó nem ér hozzá a tőfalhoz, a golyó beleesik valamelyik lyukba, a golyó felugrik az asztalon. Ha mindkét játékos hibás lökést hajt végre, akkor meg kell ismételni a tempólökést.
A kezdés: Kezdéskor a játékos a fehér golyót (cueball) a homlokvonal mögött bárhová helyezheti. Ha kezdéskor a fehér golyó a lyukba kerül, akkor a következő játékos kézből lökhet, úgy, hogy a fehér golyót a homlokvonal mögé helyezi és úgy lök, hogy a fehérgolyó áthalad a homlokvonalon (kivétel a 9-es játék).
Egy láb a földön: A lökés pillanatában a játékos egyik lábának a földön kell lennie, hogy a lökés szabályos legyen.
Szabályos lökés: A lökő játékosnak a szabályban előírt golyót el kell találnia, annak be kell esnie a lyukba, ha nem esik be, akkor a fehér golyónak vagy az eltalált golyónak vagy a lökéskor megmozdult bármelyik golyónak hozzá kell érnie valamelyik falhoz. Ellenkező esetben a lökés hibás. (Az együttes találat hibának minősül.)
Golyók véletlen elmozdítása: Amennyiben a játékos elmozdít egy golyót lökéskor az hibának minősül, az elmozdított golyók maradnak a helyükön, a következő játékos kézből lökhet.
Asztalról kilökött golyók: Az asztalról kilökött golyót a tőpontra kell visszaállítani (kivétel a 9-es játék, itt csak a 9-es golyót kell visszarakni.)
8-as játék szabályai
A nyolcas játékot egy fehér (cueball) és 15 db színes golyóval (objectballs) kell játszani. Színes golyók fajtái: - 1-7-ig számozott golyók, teljesen színes (un. teli) golyók - 8-as számú (fekete) golyó - 9-15-ig csíkos golyók
A golyók felállítása: A golyókat háromszög alakban kell felállítani, mégpedig úgy, hogy az elülső golyó a tőponton álljon. A 8-as golyót a háromszög közepébe kell állítani. Az összes többi golyót tetszés szerint lehet köré állítani, úgy, hogy a háromszög egyik oldalára ne kizárólag egy csoportba tartozó golyók kerüljenek. Emellett a háromszög alapvonalon levő két csúcsába különböző csoportokba tartozó golyókat kell állítani.
Kezdőlökés: A játékot kezdő versenyző a fehér golyót a homlokmező bármely pontjára állíthatja. Kezdésből a játékosnak legalább 4 célgolyót (objectball) a falra, vagy 1 célgolyót a lyukba kell löknie. Ha ez nem sikerül, a következő játékosnak adott: 1. a meglévő állásból folytathatja a játékot, 2. új kezdést hajthat végre, 3. átadhatja az új kezdés jogát a hibát elkövető játékosnak.Ha a 8-as golyó a kezdőlökéssel lyukba kerül, akkor a játékos az alábbi lehetőségek közül választhat: - megismételheti a kezdést - a 8-as golyót visszateheti a tőpontra és ebből az állásból folytatja a játékot
Ha a kezdőlökéskor egyetlen golyó sem esik a lyukba, úgy a következő játékos bármely golyócsoportot megjátszhatja (teli-színes), mivel közvetlenül a kezdés után az asztal még mindig nyitott. Sikeres kezdés után a kezdőjátékos szintén bármely golyócsoportra lökhet, viszont be kell mondania, hogy melyik golyót hová löki.
Játék menete: A játékos addig folytathatja a lökést, amíg az általa választott golyócsoportba tartozó golyókat sikerül a lyukba löknie. Lényeges szabály, hogy be kell mondania melyik golyót melyik lyukba, szeretné eltenni. A lökés akkor is érvényes, ha eközben az ellenfél golyócsoportjából is belök golyót a lyukba. A hibával eltett golyók is a lyukban maradnak, nyitott állásnál a fekete golyót is meg lehet játszani.
Hiba után az ellenfél golyó a kézben pozícióból (kézből) folytathatja a játékot. A fehér golyót, az asztal bármely pontjára állíthatja, és bármely irányba lökheti - kivétel: kezdőlökési hiba után.
A játékot elveszti a játékos, ha:- a 8-as golyót idő előtt a lyukba löki (kezdő lökés kivételével), - a 8-as golyót kilöki az asztalról, - a 8-as golyót nem a bemondott lyukba löki, - az utolsó golyócsoportjába tartozó golyót és a nyolcas golyót egyazon lökéssel juttatja a lyukba,
A játékot megnyeri a játékos, ha: A saját golyócsoportjából minden golyót lyukba küld, ezután szabályos lökéssel a 8-as golyót is a bemondott lyukba löki.
9-es játék szabályai
A kilences játékot egy fehér (cueball) és 9 db színes (1-től 9-igy számozott) golyóval kell játszani.
A golyók állítása: A golyókat rombusz alakban kell felállítani, úgy, hogy az elülső golyó a tőpontra kerüljön. Az 1-es golyót a tőpontra, a 9-es golyót a rombusz közepébe kell állítani. Az összes többi golyót tetszés szerint el lehet helyezni a rombusz alakzatban.
Kezdőlökés: A kezdőjátékos a homlokmező bármely pontjára állíthatja a fehér golyót. A kezdőlökés akkor érvényes, ha a fehér golyó az 1-es golyót találja el elsőnek, és ha legalább 4 színes golyó falat ér, illetve legalább 1 golyó lyukba esik.
Játék menete: Mindig a legkisebb (a kezdőlökés után fennmaradt) számértékű golyót kell elsőként a lyukba lökni, azaz először az 1-est, majd a 2-est stb. Nem kell sem a golyót, sem a lyukat bemondani. Hiba után az ellenfél "kézből" következik, a fehér golyót az asztal bármely pontjára állíthatja, és bármely irányban játszhat.
Push-out: Az a játékos, aki közvetlenül egy szabályosan elvégzett kezdőlökés után lök, úgynevezett Push-Outot játszhat. Push-Outnál a fehér golyó érinthet célgolyót, oldalfalat, a játékos lökhet golyót, ami a lyukban marad, illetve belökheti a 9-es golyót is, amit azonban a tőpontra illetve a hosszvonalra vissza kell tenni.
A játékot az nyeri aki a 9-es golyót szabályosan a lyukba juttatja!
14/1-es játék szabályai
A 14/1-es játékot egy fehér golyóval és 15 színes golyóval kell játszani. A színes golyók 1-től 15-ig számozással vannak ellátva. A golyókat háromszög alakban kell felállítani, úgy, hogy az első golyó a tőpontra kerüljön. A 14/1 bemondásos játék, így be kell mondani mind a golyót és a lyukat is ahová lökni szeretnénk.
A golyók állítása: A 15 golyó, tetszés szerinti rendben állítható fel, háromszög alakban.
A játék menete: Minden szabályosan bemondott és lyukba lökött golyóért egy pont jár. Ha ugyanazzal a lökéssel egyidejűleg más golyó is lyukba kerül, minden egyes golyóért további egy-egy pont jár. Ha a játékos hibát követ el, le kell tőle vonni egy pontot, abban az esetben is, ha ezzel a játékos pontjainak száma negatív lesz. A 14 első golyó lyukba lökése után, de mielőtt a következő lökésre sor kerülne, ismét háromszögbe állítjuk a lyukba lökött 14 golyót, azonban az elülső golyó helyét szabadon hagyjuk. A golyók visszaállítása után a versenyző folytathatja a játékot. Nem játszhatja meg viszont az egyedül álló (15-ös) golyót. Addig lökhet tovább, amíg valamelyik bemondott golyót szabályosan a lyukba löki, hibát nem követ el, biztonsági lökést nem játszik, vagy el nem éri az előírt pontszámot.
A játékot az a játékos nyeri, aki hamarabb eléri az meghatározott pontszámot.